2010. szeptember 16., csütörtök

A mai fiatalság

Bezzeg az én időmben... Ismerős ugye? Minnél idősebb leszek, annál jobban jövök rá arra, hogy van némi alapja ennek a kijelentésnek. Szóval, legyen téma a mai fiatalság. Először is kezdjük avval, hogy mit látok én a mai fiatalságból. Szex, drogok, pia, balhék pénz. Az a baj, hogy itt még a csapból is a szex folyik. Nekem az első párkapcsolatom az közép iskola első osztályában volt. És ha hiszitek, ha nem, kb 2 hónap alatt 2x smároltunk. Nálunk a csók is nagy valami volt. De ha most szétnézek mit látok? 12 éves gyerekek nyalják-falják, fogdossák egymást keresztbe-hosszába. Érdekes, hogy ez mind abból következik, hogy a média úgy állitja be a szexet, mint egy szabadidős tevékenységet. Viszont a szülő - gyerek között a szex, mint téma, bizony tabu. Mint tudjuk, a gyerekek hajlamosak tenni azt, ami tiltott. Igy ez a tabu kiváncsivá teszi a gyereket és érdeklődni kezd a szex iránt... tul korán. A szülő gyakran nem tud mit kezdeni ezekkel a gondolatokkal. Egyre korábban akarnak a gyerekek szórakozni. Emlékszem, én 13 évesen még legóztam, mig a mostani gyerekek már koncerteken, majdnem semmi ruhában, egyik kézben a cigi, másikban az üveg sör, miközben vadul riszálja magát egy 30 éves férfinek. Vagy épp a vécében okádik vagy a haverokkal, egy eldugott helyen füves cigit sziv. És ezt a szüleik nem tudják aztán, csodálkoznak, hogy a féltett gyermekük belőve, holt részegen esik be az ajtón, összeokádva az egész szobát, aztán másnap reggel sírva jön ki a fürdőből, kézben egy terhességi teszttel és közli a szülőkkel, hogy "terhes vagyok" A gyerek 12-13 évesen könyörögni kezd. A jó szülő bezavarja a szobába, a rosz pedig azt mondja, jólvan kisfiam/kislányom menyjél ha annyira akarsz, de jó legyél. Erre a válasz természetesen, "igérem hogy jó leszek", közben azon gondolkodik már, hogy milyen piából fog berúgni aznap este. A másik probléma, hogy nagyon elérhetők lettek a drogok a fiatalok számára. felmérések bizonyitják, hogy a 12-16 éves fiatalok 80% már kipróbálta a füvet. Hát ki az a köcsög, aki füvet ad el egy gyereknek? Le kellene lőni. Emlékszem régen 18 éven aluliak nem vehettek alkoholt sehol. Most meg 12-14 éves gyerekek részegen támolyognak ki a kocsmából, összehányva a bejáratot. A másik meg a botrányos viselkedés és a balhézás. Mert a gyerek mit lát? Botrányokról elhiresült sztárokat, akik ideálokká válnak és egy könnyen befolyásolható gyerek követi ezeket az ideálokat. Nyiltan kimerem jelenteni, hogy a mai fiatalság sorsáért a média és a szülők a felelősek. Egy-két istenes pofon és akkor kisírja magát és megnyugszik. Hidd el, jobb ha a gyereked azzal vádol, hogy nem engeded ki szórakozni, minthogy később avval, hogy egy drogost neveltél belőle. Utólag örülök, hogy nekem ilyen szigorú apám van, de az a baj, hogy ő tényleg tulzásba viszi a nevelését. A gyereket addig kell nevelni, mig lehet hatni rá. aztán már eltudja dönteni, hogy mi a jó és mi a rosz. A mai gyerekeket egyre jobban hajtja a pénz. Ezt is a rosz szülői neveleésnek köszönhetjük, mely arra tanít, hogy a pénzen bármit meglehet venni. Végignézve rajtuk csak sajnálni tudom őket. Sajnos elkerülhetetlen már az erkölcsi hanyatlás. És gondoljunk bele, ők a jövő nemzedéke és ők fogják majd irányitani a világot. (csak én érzem úgy, hogy hamarosan mindennek vége?)

Majd egyszer megszokott lesz ez a látvány?



Most bemásolok egy cikket, amit az imént találtam. Az internetről és a médiáról van szó.

Hol tart a mai fiatalság?

Napjainkban egyre több embert ragad magával az Internet és ez a következő nemzedék viselkedésén is...

Napjainkban egyre több embert ragad magával az Internet és ez a következő nemzedék viselkedésén is meglátszik. Nagy népszerűségnek örvendenek a közösségi oldalak, melyeknek megvan az előnyük is és a hátrányuk is. Előnyeik közt felsorolható az egyszerűbb kapcsolattartás, ismerősök felkutatása, és ezzel a világ másik pontján élő rokonunk, ismerősünk is pár kattintással elérhetővé válik.
De megvan ennek a buktatója is. Ahogy körbenézek az egyik ilyen oldalon, megdöbbenve látom a 9 évestől 14 éves korig terjedő korosztály "fellendülését". A minap feltévedtem ennek, a myVIP csevegőjére. Este 7 óra felé járt az idő, ami még nem mondható egy késői időpontnak. A felhasználók száma kb. 90-100 fő körül lehetett. A szobák közül én a legnépesebbet, az Előszobát választottam. Tudni kell még azt, hogy mindenki teljes névvel, valamint becenévvel jelenik meg az oldalon, így minden egyes társalgó számára elérhetővé válik a másik személy adatlapja, képei, videói, adatai. A legtöbb üzenet ebből állt: "12 év körül csajok írjatok!";"9 éves csajszi vagyok, nem akar valaki ismerkedni?","14 éves vagyok, csajok privi", "13 éves pasik privi". Megnéztem ezek közül pár gyereknek (mert nem mások) az adatlapját, és le voltam levegősödve. Amikor én voltam ennyi idős, meg sem fordult a fejünkben az, hogy mi 9,10,11 évesen a gép előtt lógjunk akár késő estig is (a 9 éves kislány 11-ig jelen volt!!), hanem mi inkább bringáztunk, a lakótelepen lógtunk, elütöttük az időt, és nem a gép előtt állatkodtunk. Döbbenet, hogy hol tart a mai társadalom. Szerencsére fél11 körülre "bezárt" a gyerekmegörző, így tényleg az idősebb(?) korosztályé volt a terep. A 16-17 év körüli és efeletti fiatalok domináltak. Eltűntek a privis üzenetek, végre élhetővé, élvezhetővé vált a chat.
Másnap dél körül-szimplán kíváncsiságból-ismét fellátogattam, és 160 ember tartózkodott fent. Ismét voltak a másodperc tört része alatt váltakozó "11-12-13 éves pasik privi" valamint az ellenkező nem által írt hasonló üzenetek. Az egyik lány 16 évesnek adta ki magát, PartyCica becenévvel és a következő üzeneteket írta:"Pasik és csajok gyertek privizni, ha akartok egy buliba jönni.", "Habparty lesz, gyertek ismerkedni jó csajok, jó pasik", "Én coctailokat szoktam inni, a barátnőm iszik baracklevet." Ez a stílus nem éppen a 16 év körüli korosztályra jellemző tudtommal. Bár ezek után nem lepődök meg semmin.
Ma reggel-ahogy beléptem az oldalra, megnéztem, hogy mennyien látogatták meg az adatlapom. Ismerős nevekkel találkoztam, akiket előző nap láttam a csevegőn. Összesen 35(!!) ember nézte meg az adatlapom, ami nálam rekordnak számít. Soha nem nézték meg ennyien.
Miért került ide a fiatalság? Mi az oka ennek? Egyszerű a válasz. A média, az Internet hatalma. Mindenhol ezt látják, hogy már 10-12 éves kortól megy az ismerkedés, lassan a szex is, (szerintem nem csak lassan, hanám már nagyban megy... (a szerk.)) és ők is túlságosan korán akarnak felnőni. Kimarad az egyik legjelentősebb életszakasz, amikor még felhőtlenül élvezhetnék a játék örömét. Az én öcsém is 9 éves, tudom, hogy nap mint nap mit csinál. Nem a gép előtt lóg, de ha mégis, akkor sem chatel, hanem valamelyik autós játékban "kergetőzik", vagy éppen a Cartoon Network weboldalán játszik valamelyik rajzfilmhősről elkészített játékkal. Én úgy érzem, hogy ezekhez a gyerekekhez képest neki teljes élete van, egy normális felnőtt válhat belőle. De ez sajnos neveltetés kérdése is. A szülői háttér elengedhetetlen mindehhez. Ha a szülők nem tudnak hatni gyermekükre, akkor onnantól elindult a lavina, és ez már egy ördögi kör. Ő is hasonlóképp fogja felnevelni a gyerekét majd, mert ezt látta a szüleitől. Kellő odafigyeléssel, valamint ha kell, akkor fenyítéssel elkerülhető lenne ez az egész. Ez a határ pedig egyre lejjebb fog csúszni. A tinédzser kor a 13-14 éveseknél kezdődött, és általában a 18 éves kornál fejeződött be. Mára ez a 11 éveseknél kezdődik, és szeretnének a 16-17. életévükre felnőttek válni. Testileg talán elég érettek már, de a lelkükben még gyermekek. Évek múltán ezekre az emberpalántákra fogják azt mondani, hogy "nem volt gyerekszobájuk". Tényleg nem volt, és ha a szülők nem változtatnak a hozzáállásukon, akkor az elkövetkezőkben ez a kifejezés már el fog évülni, ahogy világra jönnek, kész felnőttek lesznek. Kicsit lesarkosítottam a dolgot, de szerintem ezzel érzékeltethető igazán az, ami a mai világban megy.
Remélni tudom csak, hogy ezeknek a gyerekeknek, valamint elsősorban szüleiknek megjön az eszük. Ha már nem késő...(Az a baj hogy már késő... A szülők azon versenyeznek hogy ki engedékenyebb... (a szerk.))

Nos, vigyázzunk majd a gyermekeinre. Lehet, hogy haragudni fognak, de később majd megköszönik, hogy nem egy csavargót neveltünk belőlük.

9 megjegyzés:

  1. Hm.. Elolvastam az írásodat. Meg kell h mondjam h igazad van, egyetértek veled... Ha pl el akarunk vagy akarok menni a 19-20 éves haverjaimmal 1 jó kocsmába már mi is kis 14 éveseket látunk este 9-kor holt részegen....... Akkor jutott eszembe h én 14-15 évesen nem is jártam szórakozni... Meg nem is engedtek el. Ki lehet röhögni, de engem 17 évesen engedtek CSAK el először egy hajnalig tartó buliba, de akkor is csak olyannal, akit a szüleim ismertek már...... Meg bármilyen meglepő, de Én 12 évesen még a szgépet se tudtam kezelni, Lényegében itt valóban a médiával, a rossz ideálokkal és a rossz példaképpel vmint a rossz neveléssel van a baj..... Igen, Én se voltam azért 1xerű eset, de Én nem drogoztam, nem volt sose 1 éjszakás kalandom, ahogy azt a mostani divat diktálja.. Pedig Én se rég voltam még 15-16 éves (most leszek 21)

    VálaszTörlés
  2. http://www.eladomakonyvem.hu/konyv/veronika-meg-akar-halni-135017

    vadászd le. :)

    VálaszTörlés
  3. Psycho-Lady:

    A világ már csak ilyen, ezen már nem lehet változtatni. Írtam is hogy elkerülhetetlen már az erkölcsi hanyatlás....

    a.:

    köszönöm, utána nézek...

    VálaszTörlés
  4. szerintem ez igaz, és már itt minden el van kúrva, de szerintem mi is uganezt csináljuk, bár belássuk, hogy ez szar...

    VálaszTörlés
  5. Én 15 éves vagyok de nem járok szórakozni sem!Igen hát ez a világ elvan egy kicsit baszva!Bocsánat a csúnya beszéd miatt!Lehet h 15 éves vok facebookozni szoktam de azért a tanulásra is mindig teszek időt!Ebből egy kicsit én is tanultam 15 éves fejel!

    VálaszTörlés
  6. addig jó mig a gyerek, gyerek marad és nem akar felnőtt lenni... a mai gyerekek gyorsan akarnak felnőni... de már leirtam fent mindent, felesleg ismételnem magam....

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Osztom.. Néha jóó is lenne újra gyereknek lenni... néha........

      Törlés