2010. november 5., péntek

Ez a személy biztos nem a blogom kereste... II

Hát no comment.... XD már megint egy gyöngyszem... vagyis 2.... XD

 Kattints a képre ha nagyobban szeretnéd látni

Reggeli agymenés

Korán reggel van. Érdekes mód reggelenként szokott lenni agymenésem. Fogalmam sincs miért. Még éjfél körül lefeküdtem aludni, szóval mondhatni, hogy kipihenten ébredtem. Régen írtam magamról, az érzéseimről, sőt volt egy időszakom, mikor elhatároztam, hogy nem is írok róluk. De úgy érzem, hogy most írnom kell. Talán nem is nektek kedves olvasóim, inkább magamnak. Összeszedni kicsit a gondolataim, értékelni pár dolgot. Hogy is érzem magam... Nem tudom. Keveredik bennem minden. Talán a bánat ami a legerősebb érzés most bennem. Hogy miért vagyok bánatos? Mert van valaki, aki iszonyatosan hiányzik nekem. Ő a párom. Sajna kicsit messze lakunk egymástól, de ez nem akadály. A szerelmünk erősebb mint az a "néhány" kilóméter. Munka téren sem állok túl jól. Tegnam hívtam fel a főnököt és mondta, hogy még nem érkezett kocsi a műhelybe, szóval most fix keresetem sincs. De azt mondta, hogy a közeljövőben lesz meló. Remélem is, mert nagy szükségem volna a pénzre. 20-án szeretnék menni Szegedre Evil's Tears koncertre. Igazából nem is a koncert miatt mennék, bár nagyon szeretem a zenekart. Igazából azért szeretnék menni, mert ott lesz a párom, és néhány ismerőssel is jó volna találkozni, akikkel eddig még nem találkoztam. Meg azért is kellene a pénz, mert szeretnék együtt karácsonyozni - szilveszterezni a párommal. De bízok benne, hogy minden megoldódik. Ő is nagyon szarul áll pénzügyileg. Neki is szeretnék segíteni, de úgy néz ki, hogy magamon sem tudok nagyon. Mindegy. Megoldódik minden időben. A szüleim úgy tanitottak, hogy amit igazán akarok az mindig meglesz. Jut eszembe szüleim... Apám nemsokára abbahagyja a melót. Kertész lévén, télen nincs annyi meló, de még pár hétig fog melózni. Hétvégéről is essen pár szó. Mivel mostanában volt a születésnapom, a barátommal, Lacival elhatároztuk hogy együtt ünnepeljük meg, mert neki is mostanában volt. Úgy volt, hogy 6 óra körül eljött hozzám és együtt mentünk venni a piákat, utána mentünk hozzá mert nála volt tartva a kis buli. Voltunk páran. Ami a lényeg, hogy mindannyiunknak kiesett pár részlet az estéből, mivel... eléggé sokat ittunk. Nekem csak akkor jött meg a hatás, mikor hazaétem és lefeküdtem az ágyra. Hát annyira kész voltam, hogy a kályhába okádtam bele. Kb 4 órán át vetettem le a bakancsom, közben meg azt hittem, hogy csak 15 perc. Sőt még a mobilom is elveszítettem, de hogy milyen körülmények között arra nem emlékszem. Mindegy, épségben hazaértem, az a lényeg. Most hétvégén nem megyek sehova. Inkább megvárom a párom, hogy hazaérjen Pestről és vele dumálgatok. Sokkal jobban szeretek vele beszélgetni, mint kint zülleni. Sőt még hideg is van, belém fagy a szar, meg még pénzem sincs. Esetleg veszek egy üveg bort és eliszogatom míg nem ér haza, de az is késéges. Lehet akkor majd aludni fogok egy kicsit, mig haza nem ér. Másik dolog... Szeretnék már verset írni, de sajnos nincs ihletem. De majd próbálok valamit összedobni és ha valami sikerül kiteszem ide. Nemsokára karácsony... Szeretem a karácsonyt. Nem vallási szempontból, hanem a hangulat miatt. Mivel terveim szerint a páomnál karácsonyozok, ez lesz az eddigi legjobb karácsonyom. Nagyon várom már. Meg ha miden sikerül, akkor karácsonyra egy ujabb piercinget kapok ez mellé tőle. Többre nem vágyom, elég ha együtt leszünk, elég nagy ajándék az nekem. Karácsony estéjén, mikor kivan világítva a város, és van hó is, vele sétálni. Olyan jó lesz. A szilveszretezést még nem tudjuk hogy lesz. Vagy elhívjuk Csontost és a párját és négyesben együtt elleszünk (ezt szeretném legjobban), vagy a punkokkal a próbateremben bulizunk. Majd még kiderül. Lényeg hogy együtt leszünk.

Na most írtam mindenfélét. Remélem megelégedtek enyivel, majd legkötelebb megint írok valamit.

Zene korán reggelre

2010. november 2., kedd

Trúság

Ujabban felütötte fejét a legujabb divathullám... A trúság... leginkább rockerek és metalosok között közkedvelt stilusirányzat...a dolog lényege, hogy csak a pofád legyen nagy, és ismeretlen embereket szidj, mert ők nem trúúúk, anélkül hogy megismerd őt vagy egyáltalán valami komunikációt folytass vele. aki trú annak kötelező viselkedés forma a bunkóság és minden nemű dolog elitélése ami nem olyan mint ő... Ezek a trú egyének otthon a számitógép előtt ülve különböző közösségi oldalakra felregsiztrálva oltják azokat akik szerintük pózerek. legtöbbször az ember háta mögött különböző fórumokon, és csak ritkák az olyan egyénei eme divatcsoportosulásnak akik az ember képébe merik mondani a véleményüket... de ezek leginkáb a jól ismert "kamuprofil" állarca mögé bujnak és ugy oltogatják a jónépet. legtöbbször az van hogy csak beirják hogy pózer köcsög... ki vagy te baszd meg hogy eldönsd hogy én mi vagyok? és ki vagy te hogy magad trúnak tartsd? A másik dolog hogy "te most fiu vagy vagy lány?" erre csak ennyi hogy kurva nagy izlésficamod van ha nem tudsz megkülönböztetni egy férfit a nőtől.... szerintem snkinek sincs joga eldönteni a másikról hogy trú vagy pózer... főleg nem kép alapján... Mert ha nincs agyonfelvarrózott farmerdzsekim akkor nemv agyok trú rokker, mert ha mincs platformom akkor nem vagyok trú gót meg ha nem szidom istent akkor nem vagyok trú blekkmetálos... Szerintem köcsögség kinézet alapján itélni... ismerek embereket akik ugy néznek ki mint a diszkósok, mégis morbid angelt, vadert, vagy kataklym-t halgatnak... Először beszélgess el az emberrel és kérdezd meg hogy miért öltözik igy... Nem biztos hogy azért mert igy akar... Rólam sem mondaná meg senki egy képről hogy imádom a black metalt... "ne itélj hogy ne itéltess" ennyi....

Ha ez a trúság ára akkor nem követem ezt az ujabb divatot és inkáb leszek pózer...

Nagyon érdekes történet... érdemes elolvasni...

Kovács János álláskeresõ története
(Elgondolkodtató írás egy debreceni szerzõtõl)

Kovács Jánost pontosan reggel 6 órakor ébresztette órája (made in China). Amíg a kávéfõzõje (made in China) a reggeli kávét (product of Brasilia) csepegtette, lezuhanyozott, a hajszáritóval (made in Taiwan) megszárította a haját, a villanyborotvájával (made in China) megborotválkozott. Egy pólót (made in India) és farmert (made in Singapore) húzott. Lábait sportcipõbe (made in Korea) bujtatta.
A kenyérpirítójából (made in Philippines) kinyert pirítóst reggelizett, majd menedzserkalkulátorán (made in Mexico) megnézte aznapi feladatait. Az óráját (made in Switzerland) beállította a rádió (made in China) alapján, beült autójába (made in Germany) és mint már hónapok óta, álláskeresésbe fogott. Az ismét eredménytelen nap végén János hazament, papucsot (made in China) húzott, fogott egy üveg bort (made
in France) és bekapcsolta tévéjét (made in Japan). Amíg a brazil sorozatot nézte, elgondolkodott, miért nem talált ma sem egy jól fizetõ magyar munkahelyet...

Napi gazdaságtan, egyszerûen.

"Made in China" - olvashatjuk nap mint nap. Cipõnket, ruhánkat, elektronikai berendezésünket, sõt lassan már a gyerekünket is Kínában csinálják.
Az a tény, hogy ezek a roppant ízlésesen és igényesen elkészített termékek általában az elsõ használat után tönkremennek, végtelen örömmel tölthet el minket, hiszen az újabb termék megvásárlásával ismét hozzájárulhatunk ahhoz, hogy a kétmilliárdnyi szorgos kéz egyike félmaréknyi rizs értékû fizetéssel teljen meg. Azonban mielõtt még elérzékenyülnénk saját magunk önzetlen jóságától, nézzünk szét egy kicsit a környezetünkben.
Nézzük meg, miért lett munkanélküli Kati néni, a varrónõ, miért lett 34 évesen rokkantnyugdíjas a Feri, miért akasztotta fel magát a gazdálkodó Józsi bá', vagy miért turkál ott a kukában az a büdös hajléktalan?
Nem a kínaiak miatt, hanem miattunk. Mert spórolunk. Mert azt hisszük, hogy spórolunk.
Nem nézzük, kaviár vagy kutyaszar van e az üvegben, azt vesszük meg, amelyik két forinttal olcsóbb. Legszívesebben saját anyánkat is eladnánk
és vennénk helyette egy akciós energiatakarékos takarítógépet. Mert az
kevesebbet fogyaszt.
Kati néninek soha sem fájt a foga a munkanélküli segélyre. Nem is kapott belõle egyetlen fillért sem, míg mûködött a varroda.
Azonban hiába varrtak szép és jó minõségû ruhákat, nem kellett az embereknek. A takarékoskodók számára túl drágák voltak a kínaiban és
turkálóban kaphatókhoz képest, a menõk pedig csak nem vesznek meg olyat, amire nem az van ráírva, hogy London. Így aztán hamarosan érkezett egy udvarias német úriember, aki nagylelkûen megvásárolta a gyárat. Azon persze nincs mit csodálkozni, hogy szép lassan csõdbe ment a varroda, hiszen a német már régóta foglalkozott ruhákkal Német-országban is. Érthetõ, nem akart konkurenciát saját magának.
Feri kõmûvesnek tanult. Olyan szép egyenes falat tudott rakni, hogy még az igazgató is csodájára járt. Dolgozott itt-ott feketén, de normális munkát sehol sem talált. Miért is lenne szükség kõmûvesre, ha építkezés is csak ritkán van? Így aztán egyik barátja tanácsára leszázalékoltatta magát. Félreértés ne essék, még mindig fél kézzel pakolja a negyven kilós betongerendákat, de valamibõl meg kell élni.
Józsi bá' nem volt depressziós, nem volt szerelmi bánata, csak tíz millió forintos adóssága. Nem. Nem ivott, nem játékgépezett. Sokkal rosszabb: teheneket tartott, és gabonát termesztett. Azért kellett a pénz, hogy gazdasági épületeket építsen, gépeket vegyen. De nem kellett az embereknek a gyógynövényt legelõ teheneibõl fejt finom tej, mert inkább a bevásárlóközpontban kapható reggeli italnak becézett hulladék anyagokból készült kotyvalékot itták. Istenem, olcsóbb volt. Meg egészségesebb is, hiszen Józsi bá' is a tej miatt halt meg.
Fúj, büdös hajléktalan, hogy lehet ide engedni az utcára, rontja a városképet, elriasztja a turistákat, összehugyozza a padokat! Igen ám, de a büdös hajléktalan nem egy természeti jelenség. Nem valami varázslat következtében keletkezett, hanem rendes átlagos emberbõl vált büdös hajléktalanná. Hiába kergetjük el, zárjuk be, ha nem látjuk, akkor is büdös hajléktalan marad. És még mi sértõdünk meg, ha az alamizsnánkat piára költi.
Ha egy tíz éve totálkáros autóba eszeveszettül öntözzük a benzint, majd megpróbáljuk beindítani, van-e értelme megsértõdnünk azon, hogy a járgány nem akar normálisan mûködni?
Oké, de mi közöm van nekem ezekhez? Jól fizetõ állásom van, új kocsim és szép lakásom.
Ez igaz, viszont egy kicsike kis közöm mégis van. Méghozzá az, hogy ez az egész mind-mind miattam van.
Ugyanis ha a Kati néni által varrt ruhát veszem meg, nem megy tönkre a varroda és neki is megmarad a munkahelye.
És ha Kati néninek megmarad a munkahelye, össze tud gyûjteni annyi pénzt, hogy építtessen Ferivel még két szobát és egy fürdõszobát a szoba-konyhájához.
Így Ferinek sem kellene a rendes fizetés helyett a kevéske rokkant nyugdíj.
Ráadásul ha Józsi bá' által termelt tejet iszom, nem csak egy halottal lenne kevesebb, de még egy büdös hajléktalannal is, aki régen a mezõgazdaságban dolgozott, és akit most is alkalmazna Józsi bá'. Így a büdös hajléktalan már nem lenne se büdös, se hajléktalan.
És hogy nekem ebbõl még hasznom is lenne?
Nem meglepõ, hiszen ezt a sok szerencsétlent mind az én adómból tartja el az állam, így ha dolgoznának, nemhogy nem kerülnének semmibe, de még õk is bevételt jelentenének az országnak.
A több bevételbõl pedig több utat, iskolát, parkot, templomot, uszodát és kórházat lehetne építeni, ami számomra is egyértelmûen hasznos lenne (ám többet is lehetne belõle lopni, ami persze koránt sem lenne hasznos).
Ezek után érdemes elgondolkodni azon, hogy vajon az a termék olcsóbb-e, amelyiknek kisebb szám van az árcetlijén, vagy az, amelyikre az van ráírva, hogy "Made in Hungary."

2010. november 1., hétfő

Halottak napja

A halottak napja (latinul Commemoratio omnium Fidelium Defunctorum) keresztény ünnep. A katolikusok november 2-án tartják, mindenszentek napját követően, a bizánci szertartásban a pünkösd előtti szombaton.
Magyarországon a két egymást követő ünnephez kötődő szokások széles körben élnek a nem katolikusok között is. Ünneplése sok keresztény országban elterjedt a protestánsok közt is és ünneplik az anglikánok is. Az ortodox kereszténység naptárában több halottak napja is szerepel.
Az ünnep már az ókori Rómában is létezett feralia néven. A katolikus egyházban először 998-ban ünnepelték. Szent Odiló clunyi bencés apát kezdeményezése volt, hogy a mindenszentek napja után, amely az üdvözült lelkekre emlékezik, emlékezzenek meg valamennyi elhunyt hívőről is. Az ünnep a 11. században terjedt el széles körben a clunyi bencések hatására, a 14. században vált hivatalossá.
Az ünnepet azért látták szükségesnek, mert a katolikus gondolkodás szerint a kisebb bűnökért a lélek a purgatóriumban bűnhődik és üdvözülését meggyorsíthatja ha az élők könyörögnek érte. Ekklesziológiailag a küzdő egyház (ecclesia militans) megemlékezése a tisztítótűzben időző lelkekre, a szenvedő egyházra (ecclesia patiens).
A halottak napján gyakran mondott imádság a Halottak olvasója, amely öt tizedből áll, Jézus öt sebének emlékezetére.

William-Adolphe Bouguereau (1825-1905): Halottak napja (1859).

Az én véleményem

Szerettük őket. Bár már csak a fájó emlékeket szeretjük. de Ők még mindig bennünk élnek. Részesei gondolatunknak. Egykori szigorú apák, mindig kedveskedő édesanyák, testvéreink és barátaink. Minden embernek halt már meg valakije aki közel állt a szivéhez. Azt hisszük hogy elviselhetetlen a fájdalom. De ez az élet rendje. "megszületünk, élünk kicsit, majd némán átadjuk magunkat az elmullásnak." Szerintem elhunyt szeretteinkről minden nap meg kellene emlákezni, nem csak egyszer egy évben. Hiszen Ők bennünk élnek... Emlékezzünk tehát rájuk...



Mezei Marianna
Vakhit
A temetőt köd lepte
s a sírokat elrejtve
falat vonva elém
szétterült,
s hozzád igyekezve
mentem sietve
nem láttam semmit
szívem vitt,

s bolyongva elveszve
téged keresve
hívtalak bár tudtam
nem vagy itt,
csak ködbe szakadt sóhaj
mi szállt a fellegekbe
a hit, hogy találkoznak
egyszer lelkeink.