2009. november 27., péntek

Halgasd meg

Mostanában visszatértem régi önmagamhoz. Régen nagy Black Metal fanatikus voltam. A leg Istenkáromló zenekaroktól sem riadtam vissza. De az már a múlt. Most valahogy mégis visszatértem egy zenekarhoz... a zenekar neve Athame... (de nem kell megijedni maradok goth)

"Néhány sor a zenekar eddigi életérõl...


Megalakulásunk a 2001 augusztusára tehetõ, mikor is négy "õrült", fanatikus black-death metálos egyén úgy határozott, itt az ideje, hogy rászabadítsák a világra lelkük legsötétebb bugyrait.:) Egyikünknek sem ez volt az elsõ zenekara, de csak ebben tudtuk megvalósítani ilyen irányú elképzeléseinket: Célunk egy vad, nyers, kompromisszummentes black/death album elkészítése volt.
A következõ év tavaszán ez az album el is készült Athame néven a Denevér stúdióban. Az év többi része koncertezésekkel telt- pl. turné az Akela zkarral.
2003-ban megnyertük az I. Ajkai Tehetségkutató Rockfesztivált- ennek apropójából olvashatók voltunk a Rockinform hasábjain, majd hallhatók a Tilos Rádióban. Ugyanaz év októberében felvettük második albumunkat a City Sound Studióban, Elveszett Tüzek címen.
2005-ben a zenekar felállásában történt némi változás: Molnár Szabolcs gitáros (aki az elsõ két album fõ dalszerzõje is volt), közös megegyezéssel, kilépett, s helyére Erdélyi Gábor és Szalma Tamás került.
Szabolcs további zenekarai: Impartium, H2SO4, Goblin Gore.
2008-ban Kinga is megvált a zenekartól, hosszúra nyúló külföldi tartózkodása miatt. Viszont õ sem hagyta abba a zenélést, Olaszországban már van új zenekara.
Két elsõ anyagunk sajnos csak szerzõi kiadásban látott napvilágot, viszont ha minden a terv szerint alakul, a hamarosan megjelenõ harmadik albumunk a Hungaryan Records gondozásában jön ki. Ennél a kiadónál jelent meg 2008 májusában egy magyar Burzum tribute album (Life Has New Meaning), amin mi is szereplünk egy számmal: Beholding The Daughters Of The Firmament.

Tagok:
Erdélyi Gábor: gitár
Hideg Gábor: basszusgitár

Szalma Tamás: gitár

Szenti Attila: károgás/hörgés
Szenti Árpád: dob

Vojnits Kinga: ex-basszusgitár (2001-2008)
Molnár Szabolcs: ex-gitár (2001-2005)

Az oka visszatértemnek a dalszövegek témája... Valami megfoghatatlan gyönyörűséges melankólia járja át a dalokat. Költői sorok, rímek, ami a mai black metalt nem nagyon jellemzik. Ők nem estek abba a csapdába hogy angolul irják meg a szövegeiket. És nagyon tetszik. Szenti Attila kiváló költői tehetsége magával ragad. A sötét érzelemmel teli dalok felébresztik az emberben az érzést ami magával ragadja a baljós árnyak kárhozatos tavába. A kiváló gitártémák elsodorják a sötét elmét. Néhol darálós részek néhol teljesen lelassult tempók egymás vátják és s ez teszi változatossá a dalokat a szövegvilág mellett. Többet fogok megemlíteni a szövegekről, Hiszen az fogott meg igazán. A szövegekben gyakran fedezhetünk fel különböző metaforákat, hasonlatokat. A szövegek vers formájában is kiválóan megálják a helyüket. Az érzések keverednek néhol gyönyört érzünk néhol pedig eszeveszett gyűlöletet. Ez az érzés átkiséri a dalokat halgatás közben. És jöjjönek a dalok elemzései, ahogy én érzem:

Athame - Atheme 2002

első dal az intro.. Valami kisértetiesség kiséri végig az egész dalt.. Érződik hogy valami fel akar törni a mélyről... Hát a második dalban fel is tör.. rendkivül gyors tempóban kezdődik. De több résznél leassul.. ez valami mámoros sötét gyönyörűséggel ruházza fel az egész dalt. Egyik kedvenc számom az albumról. Következő szám nem tetszik annyira. Szövegvilága nagyon jó, de valahogy ez a dal nem áll hozzám közel. Talán nem is nagyon értem a mondanivalóját. Nem is nagyon tudok mit irni róla. Következő szám viszont rengetek meglepetést tartogat. Mintha maga az ördög sugalná a szöveget. Valami hátborzongató is van benne. De az egész szerintem arról szól, hogy ne korlátozzuk magunkat, és tegyük ami örömöt okoz, és úgy tegyük, hogy senki sem körlátoz bennünet. És a bűnöknek nevezett dolgokat élvezzük ki mert csak ez vezet a teljes testi, lelki, és szellemi kielégüléshez. Következik egy igazán agressziv szám. Feléled a gyilkos ösztön. A halál bűze terjeng e levegőben. Az ember elveszti a fejét és tőrt ragad és átadja magát a gyűlölet érzésének. A lélek kinek nincs nyugovása és nincs mit veszteni tébolyult dühhel pusztít. Következő szám egy látomásról szól. Az igazság elvész, és csak a gyilkolás szenvedélye marad, elvész a szeretet, meghal az Isten a szívben. Következő szám mintha egy óda lenne, egy személyleirás. Rendkivül szép darab. Leirhatatlan érzéseket kelt bennem. Nem is tudok mit mondani. Következő szám azt az érzést sugalja, mikor háború után a csatatéren a hozzátartozók keresik elhunyt szeretteiket. Az egész dalt átjárja a gyász és a keserű bánat érzése. Rendkivül szép darab. ezután követketik az Outro ami rendkivül szép dallamvilágával a vég érzését kelti. nagyon illik befejezőnek.


Athame - Elveszett tüzek (2004)

Az album rögtön egy gyötrelmes számmal kezdődik. A feledés érzése vagyis inkább a feledés akarata járja át a dalt. Mint mikor egy szerelmi csalódás végén megutáljuk azt akit eddig szerettünk. És megmondjuk a szemébe, hogy gyűlöljük a fajtájat. Számban rendkivül szép metaforák és hasonlatok vannak. Egyik favorit szám. Következő szám kicsit vámpír filinget sugal, hogy éjjel a királyok, szóval a halandók felett állók feltámadnak vagy mondhatni felébrednek és rettegést hoznak a világra. Követkető szám rendkivül szép basszusgitár játékkal kezdődik. A szám azt sugalja számomra mikor valami nagy veszteség ér bennünet és ugy érezzük nincs mit veszteni és epekedve várunk a halálra, és próbáljuk megölni magunkban az érzéseket, és az emlékeket amik fájdalmat okoznak. Követkető számak nagyon elragadó a szövegvilága és nagyon illik a zenéhez. Az egész szám szeritem egy biztatást sugal, hogy hagyjuk az értelmetlen dolgokat és tépjük le azokat a láncokat amik hozzjuk kötnek. A következő szám valami érzéstelenséget diktál, az érzés nelküli gyilkolás, a lélek üressége mind erre utal. Végül elérkeztünk az album névadódalához. Talán ennek a szövege tetszik legjobban. De nem szokásom ilyenben dönteni mert rendkivül jó a többi szöveg is. Ebben a számban az ellentétek váltják egymást és ez teszi hátborzongatóvá az egész számot. "ringó bölcső - tátongó sír" Nagyon tetszik mikor a gitár kicsit dallamosabb témát játszik a dobnak pedig megmarad az agresszivitása. Az egésznek olyan érzést ad mikor kétségbe vagyunk esve, tennénk valamit de az ugysem segitene. És végül az utólsó szám. Egy eléggé kétoldalú szám. Valahogy kicsit istenkáromlás érzését sugallja, de ha jobban megfigyeljük akkor kijön kb hogy az egész csak képletes, hogy pusztitsuk el azt ami szenvedést okoz..


KB ennyi lenne az én beszámolóm... Örülök hogy ismerem ezt a zenekart és élvezhetem eme csodálatos sötét gyönyörrel megfüszerezett muzsikát.. (kérem nem beszólni ez az én személyes véleményem és érzéseim amit a dalok váltanak ki belőlem)

Infók és letöltés: http://athame.atw.hu/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése