Versek

Ne ítélj

A sors megtanított arra,

hogy az élet egy kegyetlen hajsza,

egy dolgot tehetsz, hogy boldogan élhess,

sose ítélj másokat, hogy te se ítéltess.

Lehet más a norma, más a felfogás is,

de én is ember vagyok és talán különb is,

ha nem akarod, hogy bántsanak te sem bántasz,

mert minden gyűlölettel teli szóval csak önmagadnak ártasz.

Ég veled...

Nem követtél engem a mindeneken túlra,

nem léptél velem rá a keskeny útra,

s hagytad elhervadni ki szívből szeretne,

halovány árnyék vagy s legyintesz nevetve.

Mert semmi vagyok, csak egy törött szív,

világok határán megroppant híd,

s minden percem oly tünékeny,

mint őszi harmat a száraz faleveleken...

Ima a mindenség urához

Vétkes idők, mint tekergő kígyók tengere,

beborítja testem, s lényem egészét.

Hol vagyok s talán vagyok -e?

Világok között bolyongó lélek,

mozdulatlan csigolyái a lázadó létnek...

Univerzum dícséri neved ó Isten.

De miért nem nyilik szám miért néma nyelvem,

hogy dicshimnuszaidat zengje bűnös fejem.

Bosszú galád Istene vagy te...

Kacagva nézed világok roppanó gerincét,

zúgatod fejünk feled bosszúd,

ha birkamód nem követjük szavaid.

De te mondtad, hogy ne menyen le nap

a te haragoddal, de a te napod örökké tart.

Világosságba burkolózó árny vagy te,

s ha szemem rád emelem retináig

égető orcád fényes sötétsége...

Térdre esek előtted és könyörgöm

ne gondolj rám ó Isten..

legyek csak örökké a hátad mögött,

ne emeld felém tekinteted,

mert ha sárba tiporsz is,

nagy nevedet nem dicsérhetem...

Barátság...

Barátság... Talán elrejtőztél

lelkem ráncaimba... Vakon is

pontos döfésed szívembe,

s már halott vágy vagy csak,

te barátság...

"...Sajnálom magam..."

Megszületünk vérben és mocsokban,

mint szennyes lelkek halott városokban,

ne te mond meg hogy mi a jó,

hisz' minden szép csak illúzió.

Sírunk csak mert nekünk semmi se jó,

nyáron a meleg, télen a hó,

mindig mást akarunk ami járna nekünk,

háború van de nincsen fegyverünk.

Nem harcolunk már semmiért,

ujjal mutogatunk elhasznált lelkünkért,

megriadunk a magas falaktól,

tükörbe nézve csak undorodunk magunktól.

Hachinak

Minden vágás a kezeden,

egy-egy vágás a kötélen,

ami összeköt minket,

fáj hogy nem tudok segíteni

de én is ugyanúgy vérzek...

Szívek hőse

Fejemben és szívemben a férgek,

szavak sebeztek akár a méreg,

de itt leszek és maradok,

és csak magamért harcolok!

Nem hiszek többé a hazug szónak,

Szívek hitvány csalójának,

Éjszakai hű mámornak,

Ajkakra égett hazug csóknak.

Szívem immár kőszikla

Minden titkok tudója,

A páncélomon nincs több rés,

Nyomomban a feledés.

Hőse vagyok az új kornak

Törött szívű harcosoknak,

Minden lépésem ezer árny kíséri,

De nincs olyan teher amit ne bírnék ki!

Költészet

csak szavak egymás mellett,

jelentősége nincsen,

foltos költészet,

de ez minden kincsem...

Ki kell tartani

A hiába mondott szó,

a szívben káoszt teremt,

zajos lelkek hada aluszik,

s a csend csak csendet jelent.

Elhalkul minden,

Szóra szó nem felel,

köddé válik a semmi,

mert a holnapot csak akarni kell.

Nép hatalma

(ima Thorhoz)

Védj meg minket a pusztulástól

Odin fia, hatalmas Thor,

Ne üljön felettünk népünk,

szégyenteljes halotti tort.

Kardot kovácsolunk az ekevasból,

reszkessen az ellenség,

mert megérezheti a pöröly

hatalmas nagy erejét.

Paraszt ember ha harcra kész,

vihar kél és menydörög,

ne feledd el sohasem,

Odin fia mindörök.



Szent karácsony éjjelén

Fák alatt csomagolt szeretet,
Hamis télapónak küldtél tegnap levelet.
Odakint a parkban, ünnepel a hajléktalan,
Hatalmas házban, magányos gondtalan.

Az utcánkon kóborló kisgyerek,
Kitaszitotta a családi szeretet.
Hamis mosolyé most a karácsony,
Arzén csillog a most sütött kalácson.

Rég látott rokonok vicsorognak egymásra,
Kezd lehullani róluk a szeretet álraca,
Régi sérelmek kerülnek előtérbe,
Apa a fiát rugdalja vesébe.

Padon alvó öreg hajléktalan,
És neked is magányos gondtalan,
Kitagadott gyermekek,
Kiket felemésztett a karácsonyi szeretet,
Kórházban ágyon fekvő tini,
Kit az apja nem tanitott meg hinni,
Boldog Karácsonyt.