2012. augusztus 31., péntek

Versek

Beatrix

Szemeid gyönyörű ragyogása
őszi naplementeként világítja arcomat.
Minden mozdulatod oly kecses,
ahogy a szellő ring a hűs vízen.
Arcod hold-ezüst fénye
bevilágítja sötét lelkem.
Elveszett korok hajnalán
találkozom veled.
Hálót szőtt körém
pilláid rengése,
benned egyesül újra
az istenek erénye.
Epedő lelkem nyugalmat
többé nem talál,
Nélküled nincs élet,
csak kegyetlen halál.
Talán egyszer elveszik
minden reményem,
és fagyos szívem
meghasad teérted.



Idő és Halál

Hullik a fekete eső.
Átokverte egek könnyei
mossák lelkemről a mocskot.
De nem moshatják le
a halál éhes férgeit,
mert a halál csak
szövi fonalát életünk
hasztalan percei felett.
Az idő vasfoga szüntelen
emészti a korhadt éveket,
a magány reménytelen perceit.
Jöjj Halál! Öleld kebledre
haszontalan szolgád.
Ringasd álomba meggyötört
lelkem véres csonkjait.
Csattogjanak torkomon
Idő testvéred fogai.
Lelkem fertőzött sebei
immár halálos sebek.
Tűnnék el már végre
oda ahol semmi sem létezik,
és a semmi a mindennek
ad otthont, ahol a gyötört
lelkek találnak nyugalmat,
ahol a halál és idő én magam vagyok.



Reményvesztett balladája

Csókod nem emlék,
de még jövő sem lehet soha már.
Szorító szívem utolsó dobbanásával
érted kiált ó Beatrix.
Feledlek téged árnyléptű
üresség maró tudatával.

Halál-szőtte fekete leplek
eltakarják bús arcom.
Vájják ki szemeim inkvizítorok
sötét tömlöcében,
hogy ne láthassam
tested köré fonódó
idegen karokat.
Tépjék ki nyelvem,
ne mondhassak rád
soha sem rosszat.
Szívemről lepattogott
a jégpáncél,
nem játszhatom többé
a boldog bolondot.
Fájdalmam az égig nő,
Nem rejtegethetem
többé a világ elől.
Elmém elhagyott tájjá válik,
lényem elfeledett gondolattá.
Bevégződik a kegyetlen végzet.
"Mindenki egyedül hal meg!"




 A múlt ösvénye

Hogyan legyen az ember boldog,
Ha nyomában a múlt kísért?
Múlt fátyla borul a jövő sírjára
S a halál dalolja bús énekét.

Hogyan lépjen túl e szív
A múlt véres fájdalmán,
Ha a jövőbe nézve csak

Elveszett üres lelket talál?

Sötét erdők mélyébe veszve
Idegen kincset rejt a szív,
A múlt tüze szüntelen mar,
Éneke folyton visszahív.

Sötét tüzek marják szét,
Holt gyermekek életét,
Jövő foglya, múlt szolgája
keresi a végzetét.

Fényeskedjenek neki,
Csillagoknak ösvénye,
Mutassanak utat neki
elfeledett törvények.

Vagy térjen le a keskeny útról,
Szórja szét a hamvait,
üvöltse bele a szélbe
minden fájó szavait.




 Eljön majd...

Eljön majd az idő,
mikor a költőnek
elfogynak a szavai.
Mikor az édesanyának
nem ölelnek óvó karjai.
Mikor az apák vállán
nem pihen majd
a család terhe.

Mikor a jó
hazudni fog
és a gonosz
eléri a céljait.
Eljő majd a nap
mikor a próféták
száját beragasztják.
Mikor majd a világ
tűzben égni fog
s a hősök kora
örökre elmúlik.
Akkor jön majd el
az én időm.




 Gyere, játszunk istent

Gyere, játszunk istent!
Pusztítsuk el ezt
a gyönyörű világot.
Nyissunk ki új kapukat,
ha a régiek bezárultak.
A folyók vize váljon
vérré s eggyé a
sötétség kavargó,

fekete folyamával.
Ezer éves királyok átkait
töröljük el majd szavainkkal.
Fagyos szíveket dobjunk
tüzes katlanokba,
érezzék a szerelem
fájó könnyeit.
Teremtsünk betegségeket,
söpörjön végig
a gyarló emberen.
Hollók eledelévé
vált szemek tekintetében
keressük a szeretetnek
gyenge virágait.
Ébresszük fel az
elfeledett vágyak
szorító gondolatait.
Fürödjünk egymás vérében,
hazug szerelmes szavakat
adva egymás szájába.
Halhatatlanul, újjászületve
boldog perceket teremtve,
s nekünk zengik majd
hamis zsoltáraikat.
Legyünk gonoszak,
de tegyünk jót.
Száműzzük magunkat
a pokol fenekére.
Más senkinek sem
kellenek az új istenek.
Máglyán égetnek
el majd bennünket.
Gyere, játszunk istent.




Az eretnek

Utálnak engem, s megvetnek,
Hazug eretneknek neveznek.
Pedig csak az igazat mondom,
Az igazságért a vérem is kiontom.



Ars Poetica

Mindig
ugyanazok a szavak,
ugyanazok a lelkek,
ugyanazok a korok,
ugyanazok a leplek.

Mindig
ugyanazok a bánatok,

ugyanazok az ábrándok,
ugyanazok a sötétségek,
ugyanazok a halálok.

Mindig
ugyanazok a tettek,
ugyanazok a félelmek,
ugyanazok a szerelmek,
ugyanazok az istenek.

Mindig
ugyanazok az ürességek,
ugyanazok a poklok,
ugyanazok a férgek,
ugyanazok a remények.

Mindig
Ugyanazok a
Butító
Közhelyek.

1 megjegyzés:

  1. Great site. I will keep it in mind when searching fot relevant news articles for http://www.exportadvicers.com/

    VálaszTörlés