Mit ér az élet ha nem tudunk megállni egy percre? valószínűleg üres rohanást csak. Gyakran elgondolkodom az élet értelméről. Vajon érdemes -e élni? Vajon van e valaki aki megérdemli hogy az ember eldobja önön érdekeit és csak az az ember miatt éljen? Vajon Mi értelme van az életnek ha a végén úgyis itt hagyunk mindent és mindenkit? Kérdések, amik választ követelnek. Nézzük csak...
Érdemes -e élni?
A válasz sokszínűsége miatt elég nehéz elmagyarázni. De végén mindig arra a megállapításra jutunk, hogyha van értelme az életünknek akkor érdemes élni. De vajon az az ember aki máról holnapra él, neki van értelme az életének? Valószínűnek tartom, hogy neki nincs. Ő csak él, van, létezik. Csak úgy a semmiért. Ott fekszik lent az aluljáróban, néha összetarhál pénzt kannás borra, majd egyszer nyomtalanul eltűnik ahogy megjelent. Semmiből jött, majd visszatér a semmibe. Volt értelme az életének? Érdemes volt neki élni? Nem tudom. Erre a kérdésre csak ő tudja a választ, ezért itt vakvágányra fut hogy elemezgessem más emberek gondolatait. Szóval ezentúl a saját gondolataim, valamit tapasztalataim veszem górcső alá.
Vajon nekem érdemes élni? Az élet Megtanított arra hogy mindenért küzdenem kell, amit megszereztem meg is kell tartani. De ha megszereztem foggal-körömmel harcolok érte, és igyekszem minden erőmmel megtartani a számomra fontos dolgokat, valamint személyeket. Talán érdemes. Vannak barátaim és itt vagyok én magamnak. Miért említettem meg magam ebben a kérdésben, hogy érdemes -e élnem? Amíg megvan az önuralmam, a tudatom, és az abba vetett hitem, hogy lesz jobb is, addig adok az életemnek egy értelmet, amire tervezhetek és alapozhatok. Igaz az emberi lélek sokszínűsége révén mindig akadnak konfliktusok a körülöttem levőkkel, de ezek általában abból adódnak hogy mindenkinek vannak szar napjai. Szóval arra jutottam végül, hogy nekem érdemes élni, mert találtam értelmet az életemnek.
Vajon van e valaki aki megérdemli hogy az ember eldobja önön érdekeit és csak az az ember miatt éljen?
Először is ott kezdjük hogy a görög filozófusok szerint három fajta szeretet létezik Az erósz a filia és az agapé. Az erósz az maga az érzéki szeretet amit mi közönségesen csak szerelemnek hívunk. A filia az a baráti szeretet, és végül az agapé az egyetemes önzetlen, feltétel nélküli szeretet. Miért is tartottam fontosnak ezt a három szeretettípust felsorolni? Ha valakit érzéki módon szeretünk akkor őt önzően magunknak akarjuk. ezáltal egyrészt az is benne van a pakliban hogy nekünk jó legyen, hogy miénk legyen senki másé, még a barátaival sem tarthatja a kommunikációt. Ez nagyon gyakran előfordul az átlagos szerelmi kapcsolatokban, amíg ezek a nyers érzéki vágyak fel nem emelik a lelket az "isteni" szférába. nos ha evvel a szeretettel szeretünk akkor nem igazán vagyunk képesek feláldozni önön érdekeinket, hogy a másik fél jól érezze magát. A baráti szeretettel egy kicsit más a helyzet. Itt előfordul mindkét fajta dolog. Természetesen még az igaz barát sem szereti feltétel nélkül a másikat. A barátság mégsem olyan erős kötődés mint mondjuk a feltétel nélküli szeretet, amit úgy vélek, hogy az isteni szférába lépet erósz, valamint a szülői szeretet tud előidézni csak. De mégis előfordul a baráti önfeláldozás, de ezt inkább a barát iránt érzett hűség valamint elkötelezettségnek tudható be. Viszont az agapé már lehetővé teszi azt hogy feltétel nélkül átadjuk a dolgainkat a másik javára. Ez a szeretet a legerősebb és legtisztább. Mondhatni egy fúziója az érzéki szeretet, vagyis szerelem, valamint a szülői gondoskodásnak. Szeretjük a párunkat, szerelemből érzékien, kívánjuk szexuálisan, valamint gondoskodunk róla, vigyázunk rá és megintjük ha hibát követ el, mégsem adjuk ki neki az úti cédulát. Mert Úgy szeretjük amilyen. Hibáival együtt. az erószal ellentétben megtűri a másik fél hibáit. Szóval arra jutottam ebből hogy az egymás iránt érzett agapé típusú szeretet lehetővé teszi hogy önön érdekeinket feláldozva a másik boldogságát nézzük. Ha viszont valaki így szereti a másikat, az bizony megérdemli, hogy félretegyék érte az önön érdekeket. Legszebb ha ez a dolog kölcsönös. Ezt nevezik annak mikor "egymásért élnek" és nem önmagukért. ebből kiindulva a kérdésre a válaszom, hogy nézőpont kérdése. Minden ember megérdemli a szeretetet, és a halált is. Mindenki döntse el magában kit mivel ajándékozna meg.
Vajon mi értelme van az életnek, ha a végén úgyis itt hagyunk mindent és mindenkit?
Na ez kissé összetettebb téma. Kanyarodjunk vissza az előző sorokhoz mikor arra jutottunk, hogy érdemes élni ha az életnek találunk értelmet. De vajon ez a halálunk után értelmét veszti? Úgy vélem nem feltétlenül. Ha a másik emberért élünk, akkor úgy vélem valamit adunk neki, amit halálunk után is őrizni fog. Az égész attól függ mennyire tartjuk szem előtt önön érdekünket, valamit embertársunk érdekét. Gondolunk -e utódainkra vagy csak arra hogy vajon velünk mi lesz, hogy feltétel nélkül boldogok legyünk. A boldogság nem mindig jár együtt a helyes úttal. Az emberi léleknek szüksége van a bánatra, hogy megedződhessen és hogy idomulni tudjon az élet problémáihoz, valamint részvétet tudjon nyilvánítani másik ember bánatában. Szóval ha van bennünk valami amit továbbadhatunk, az életünk nem veszti értelmét a halálunk után sem, mert az utókor tanulhat a hibáinkból, valamit megismételheti az életünk felett aratott győzelmet.
Rengeteg kérdés kavarog még bennem, de amint lesz időm megpróbálok azokra is választ találni...
2012. április 14., szombat
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése