Többé már nem...
Megtört lelkem ködös árnya,
Bárcsak többé sosem fájna,
Harangoknak bús kongása,
Az erdonek hu magánya.
Elvesztem a végtelenben,
Eltévedtem a sötétben,
Érzéseim rég meghaltak,
Kuzdelemmel rég felhagytak.
Szeretni egyszer megtanultam,
De feledni sosem tudtam,
Gyötörtek az érzések,
Emésztettek a félelmek.
De nincs mostmár félelem,
Véget ért az életem,
Holt lelkeknek korhadt fája
Vak szememnek holt világa.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése