Kérdések amikre nincs válasz...

Gondolkozz kicsit! Jó ez neked? Miért jó fájdalmat okozni másoknak? talán ezét mert evvel saját magad keserű sorsát próbálod kicsit enyhébbé tenni? vagy mi hajt egyáltalán? Lehet hogy csak az üresség? Lehet hogy belül üres vagy? És ezt még magadnak sem mered bevallani? Azt mondod hogy vannak barátaid? És ha ők csak egy illúziók? Egy nagy átverés? Lehet hogy nincsenek? Vagy ha vannak is, miért vannak? Hogy legyen aki ádázul belédmar? Mi van a szerelemmel? Voltál már boldog egyáltalán? Vagy csak hitted hogy az vagy? Tudod te milyen valakinek könyörögni hogy ne hagyjon el? Tudod milyen mikor megalázod saját magad? És tudod milyen az mikor nem érsz el semmit? Tudod mennyit ér ez élet? Mit ér ez a pár boldog pillanat? Vajon megéri?

Gondolat 3

Remény halála... Elvesztem örökre... Elvetted tőlem... Maró féltékenység... Gyilkos hajlam... Gyűlölet... Belső tűz lobog lelkemben... Csonkig égett gyertya az éjszakában... Halotti lepel testemen... Szeretlek... Vajon miért? Nem fontos... Könnyes búcsú... Másnak adlak... Vidd el... De vigyázz rá... Letört virágszál... Ne sirj... csak te vagy... Lemondás íze... Talán csak illúzió az egész... Pedig voltam... De többé már nem vagyok... Halovány árny mely csendben halgatja szived vad ritmusát... Elérhetetlenség... Elutasitás... Könnyek... Végzet... ÖRÖKRE VÉGE...

nemtommi

Reggel van! Hurrá! Itt ülök a gép előtt! Kávézgatok. Mert mért ne? Nem aludtam az éjjel... Egyszerüen nem birtam. Csak a rockmaratonon jár az eszem... XD durván 3 hét mulva megyek... Igazából nem tudom minek e bejegyzés... Gondoltam írok valamit, és a végére majd kikerekedik valami. Régen írtam már magamról. De igérem ezentúl magamról is írok pár sort. Nem is tudom milyen kedvem van... Mondjuk úgy hogy "laza"! reggel 8 óra és baszott meleg van... Asszem a szobámban töltöm a napot... Esetleg elmegyek a piacra... Kellene valami pólót venni... Pl egy Burzum-osnak megörülnék... :D na jól van egyenlőre ennyi... ja még annyi hogyha valaki megy rockmaratonra vajdaságból az szóljon... :D

Gondolat 2

Hiány... Könnyek vad zápora... Elveszettség... Éjj magánya lelkemben... Széttép a mindenség... ürességre vágyom... Közöny... Vágyakozás... Keresés... Add vissza amit elvettél... Legyen újból az enyém... Csönd... Elfolytott könnyek... Halálfélelem... Halálvágy... Már nincs boldogság... Eltorzult érzelmek... Csatazaj a mélyben... Kárhozat... Önpusztitó mozdulatok... Biborfolyam... Egy eszme halála... Rádöbbenés... Nyugodtág... Félelem megszünése... Keserves Öröm...

Családi fénykép :D

A képet rajzolta: Csontos barátom :)
Ki talál meg rajta? XD

A Vérnyúl

Jöjjön most egy kicst tréfásabb bejegyzés... A bejegyzés tárgya nem más mint a VÉRNYÚL!

latin neve: ( Blood-ikusz nyuszikusz )

Fonetikusan: Bládikusz nyuszikusz

A vérnyúl, egy igen veszélyes állat, még beszélni róla is csak halkan lehet. Azért nem alkalmazzák a vadászíjászatban, mert igen agresszív állat, és balesetveszélyes! Főleg a pályaépítők nem szeretik, a sok sérülés, ( boka, vagy torokharapás )miatt.

FIGYELEM! - elsősorban torokra támad!

Előfordult már, hogy a kitűző karókat elrágta, és még a verseny befejezése előtt olajra lépett!

Az útjába kerülő embereket, vagy állatokat könnyedén intéz el, sok esetben csak a csontvázukról lehet felismerni, az áldozatokat, vagy még arról sem. Az elvesztett, vagy mellélőtt vesszőket sokszor, tollig lerágja, befejezetlen munkát nem hagy.

A megsebzett vérnyúlról azt hiszem nem is kell beszélnem..

Csak egy esetet említenék: Tavaly előtt egy kezdő íjász nem ismerte fel a vérnyulat, és passzióból rálőtt, ( a szerencsétlen)

az állat megfordult,.......

- az íjászból, és az íjából, csak a segédkábel maradt meg.

Honnan ismerhetjük fel a jelenlétét?

Árulkodó jelei: Ha félig lerágott fatörzset veszünk észre magunk körül, vagy kidöntött fát, verseny közben hagyjuk azt a pár rühes pontot amit addig is szereztünk, meneküljünk. Szaga hasonló medvéjéhez, vagy inkább a farkaséhoz.. talán.

Ha netán hallunk fogcsikorgatást egy közeli bokorból, legyünk óvatosak, dobjuk el az íjjunkat, és meneküljünk, mert ez a fogcsikorgó hang nem azt jelentheti, hogy íjásztársunknak szorulása van és ott kínlódik, hanem a vérnyúl területére tévedhettünk.

Futááááás!

Ne!, hangsúlyozom ne próbáljuk meg vesszővel kipiszkálni, vagy megnézni, igen nagy bajunk származhat belőle. A természet csodállatos, az állatok túléllési programjának köszönhetően a legtöbb ragadozót kitűnő érzékekkel áldotta meg, jó szaglás, látás, stb.

A vérnyúlnál ez egészen más.

Képes a vaddisznó, fácán, sőt, még az őz hangjának utánzására is, hogy az óvatlan vadászt a bokorba becsalogatva, majd könnyedén intézhesse el.

Óvakodjunk tőle!!!!

Zene

egy zene amitől mindig kiráz a hideg...


Öröm - Elfeledett dimenzió

szövege:

Egy anyaméhben rothadó magzat,utolsó fátyolos érzelme.
Elfeledett tekintet egy kiszáradt szemgödörben.Rángatózó végtagok
Vérbe fagyva a sikoly termében.Fénytelen nappalok születése
egy oltáron,a gyertyák lángjainak dermesztő fényében.Titkos
alagutak egy folyosó végén.Csak vért láttam egy kiszáradt fa
tövében.Döglött galambok nőttek fekete ágain.Mélyen eltemetve
valahol egy ködös éjszaka.A birodalom fagyos hajnala,sötét világkép.
Egy nyálkás test vizuális gondolatai lebegtek szemem előtt.
Talán gondolkodom...Igazat adtam neki.Levetem magam a
mélybe.A halál folyamának sötét sodrásába,ahol megtaláltam
halott életem gyönyörű világát.Az elfeledett dimenzió jeges
tárházába

Gondolat

Valami fáj, valami szétszabdalja lelkem... De a tudatlanság megőrít... Szenvedés... Élet... Kegyetlen halál... Kéjes szavaid egy vad éjszakán... Elveszett szerelmes szavak... Világmindenség rémítő üressége... Arcodra sorvadt félvigyorok... Mind csak mar... Főleg ha itt vagy... De mésem vagy... Mindenem vagy... Közben semmim... Szeretni akarlak... Mert szeretni kell... Szeretlek is mert... Mert... Nemtudom... Miért van szükségem rád? Üres vagyok... Mégis csordultig vagyok... Ki varja össze majd szivemen ejtett hatalmas sebet? Talán az idő? Nem... Az időnek vasfoga van mely felemészt... De mégis valamit ad... De amit elvett, már soha nem adja vissza.......

Zene

egyik kedvenc számom a Burzumtól... Régebben is halgattam... De most ért meg bennem annyira hogy teljesen átérezzem és hogy teljesen azonosulni tudjak vele...


Burzum - Illa Tiðandi

Katt a linkre és halgasd... Ird meg a véleményed...

Elfúló vallomás: Az utolsó figyelmeztetés

Születése óta rejtőzködik! Megszólalt az eltűntnek hitt asszony! Üzenet az emberiségnek.


Már ne is haragudj, de ez neked együttműködés? Figyelj már rám, halgass meg!

Lehetne kérni, hogy egy kicsit lassabban élj? A nagyanyád még aratás előtt végigsimította a kalászt. Lassan haladt és emlékszem az ő nagyanyja még meg is köszönte a terményeket. Ha már nem köszönöd meg, legalább finomabban vedd el. Mi van, középkori kínzókamrába képzeled magad?Gondolom neked is fáj, ha húzzák a hajad vagy kitépik a körmöd, szőröd, nem? Akkor meg miért csinálod?

És ne gyógyszerezz be. Érted? Utálom, hogy furcsa külsejű dolgok nőnek rajtam. Nem ezek nem olyanok, mint a többi gyümölcs. Nem érdekel a véleményed. Majd ha magadon növeszted… Mi ez egyáltalán hormon vagy mi?

Na mármost ez a kisebbik gond, de nem nagyon kapok levegőt. Én próbáltam megrázni magam, többször, jelezni neked, hogy vedd észre, amit csinálsz az rossz nekem, ilyenkor persze nem látsz a pániktól és jöttök a hadseregetekkel meg mindenféle emberek egybeverődnek és csak magatokkal vagytok elfoglalva. Legalább utólag kérhetnék valami különleges bánásmódfélét?


Ha ennyire szennyezed a levegőt akkor az esőktől be fogok piszkolódni. Zavar. Téged nem zavar ha sárba lépsz vagy a pocsolyalével lefröcskölt ruhádba simán befekszel az ágyadba? Ja igen, és éjjel, éjjel pihennék. Ha állandóan ordít a zene, és állandóan ég a lámpa képtelen vagyok kipihenni magam. Fáradt vagyok. És ha fáradt vagyok, akkor természetes, hogy felmegy bennem a pumpa. Benned is felmenne. Nézd, nem csak füstölögni tudok, érzem, hogy ki fog robbani belőlem a stressz, ahogy belőled is. Nem volt még elég?
Persze leihatod magad vagy elterelheted a figyelmed. Oké, de legalább ne úgy, mint az állatok, könyörgöm!

Ja igen. Akartam neked szólni a folyókról is. Ne várd, hogy rendben menjenek a dolgok, hogyha folyton telerakod törmelékkel őket. Ha rossz a keringésed akkor benned sem áramlik rendesen a vér. Most nem értem mit csodálkozol. Komolyan, mintha nem értenéd, amit mondok. Egyszerűen nevetséges, ahogy mindent szétdobálsz, pedig nem vagy már fiatal, nemhogy kisgyerek. Aztán meg telepíted a halakat mesterségesen a tavakba, folyókba, hogy legyen élet. Mint a vérátömlesztés. Idegenekkel működjek együtt, ugye? Én tényleg nem tudom már mit vársz…

És máskor, ha fel szeretném veled venni a kapcsolatot, kérlekszépen ne vegyél be mindenféle erős szereket. Én szerintem nem normális, ha nem hallgatsz meg és ha nem figyelünk oda egymásra – szerinted tényleg ez a normális? Én nagyon igyekszem, tényleg, és tudom, hogy néha nem csinálom tökéletesen, de zavar látnom, ahogy megölöd az állatokat. És tudod, hogy fáj, ahogy kiirtod az erdőket? Egyszer majd én is megint jól eltöröm a csontodat. Tuti, hogy zokogni fogsz. Tuti! Csak ilyenkor persze még ellenségesebb vagy, nem lehet beszélni a fejeddel. Aztán már az utolsó rovart vagy rágcsálót is kiirtod. Majd veszel a gyereknek plüssből, igaz?



A legrosszabb az, ahogy tartod az állatokat. Ahogy élnek. Én minden tőlem telhetők megteszek, hogy szépen tartsam őket kinn a földeken. Téged sem zárlak be, akkor fordítva miért csinálod? Át kellene ezt gondolni, mert ahol tömegesen vannak, ott széttipornak, és az mindig fáj. Kicserepesedik a bőröm és nem nő szőr. Borzasztó hálás lennék, ha ilyenkor nem mindenféle mű kenceficékkel próbálnád megoldani, hanem természetes módon.

Meg kell mondjam, ha így folytatod, tovább fogok gyorsulni, amíg le nem szállsz a hátamról. Egyre csak megy fel a lázam. Ja igen, és akkor ne izzadjak, meg ne legyen már olyan meleg. Nem akarsz Te egy kicsit sokat? Ha születésnapom már elfelejtetted, és ma se köszöntöttél meg, akkor legalább gondolkozz el a kéréseimen. Kérlek!

A Föld Anyja


Forrás: HarmoNet

Alkalmi hangulatzene

Már kb. két hete jár egy dal a fejemben... Valahogy eléggé furcsa érzést kelt bennem... És ez eléggé felkavar..


Dr. Melancholia - Each Hurts

és a szöveg:

Each Hurts

You’re a sickly little worm in my body
I died just so that you could live
I see you clearly
But the filth in you is tasty, I believe

Get lost, get out of my head
For you’re driving me mad
I can’t tell how much I hate you
Because I love you

Sometimes I wanna kiss you
Sometimes I wanna kill you
Sometimes I wanna fuck you
While watching you bleed
Loving you, kissing with you
Hating you, destroying you
Letting go of you:
Each hurts

You are like death to my mind
Yet you attract me like nothing else
Because you rot, because you’re numb
Because it’s just what I’ve become
I can’t help getting tangled in you
Now I can hardly move
If only I could start again
If only I could murder you

Sometimes I wanna kiss you
Sometimes I wanna kill you
Sometimes I wanna fuck you
While watching you bleed
Loving you, kissing with you
Hating you, destroying you
Letting go of you:
Each hurts

Holt vágyak temetője (elbeszélés)

Esős őszi nap volt. A szél, mint egy eleven kisgyermek, játszott a kopár fák már lehullott aranysárga leveleivel. A temető sötét kertjére sűrű homály borult. A kápolna közelében egy korhadt padon egy fekete hajú fiú ült. Tekiktete a messzeségbe révedt. Várt valakire. Egy lányra, akiért meggyötört lelkét, ha kell, a pokolra is küldené. Lágy dallamok simogatták szerelmes szívét. „Ha itt vagy mellettem, és megfogod a kezem, tudod, én boldogan égek el a pokol tűzén is veled.” Megrezzent a száraz avar. Valaki közeledett. Tekintetével kutatni kezdte a sűrű ködbe burkolózó árny alakját, mig végül az alak előjött a köd homályából. Tekintete reá szegeződött. Egy gyönyörű lány állt előtte. Derékig érő hosszú fekete haját a szél, égszínkék szemeibe fújta. Úgy állt ott mint egy sejtelmes fekete angyal, akit a szépsége miatt száműztek a mennyből mert arca fényes ragyogása szebb volt a napénál. Gyönyörű szemében ott csillogott a telihold fénye. A fiú szíve egyre hevesebben kezdett verni. Lelkében érezte mintha ezernyi virág ontaná rá bódító illatát, mintha ezer hárfa játszaná a szerelem gyönyörű melódiáját. A lány szégyenlősen köszönt. Hangja olyan volt mint a lágyan pengő lant, melyen mestere ujjai lágyan végigsiklanak. A lány leült a fiú mellé. A fiú meg sem birt szólalni. Ránézett szerelmére, és szíve hatalmasatt dobbant. Lelkében érezte a szerelem kéjtől fűtött, lángoló tűzét.Egymásra néztek. A lány mosolya olyan angyali volt, hogy a fiú le sem birta venni róla a szemét. A lány letette kezét a korhadt fapadra. A fiú lágyan végigsimította ujjaival az angyali kezet. A lány beleborzongott a hideg kéz érintésébe. Majd tenyerébe vette, hogy egy kicsit felmelegítse. A két szív vadul zakatolt. Sokáig csak néztek egymás szemébe, halkan, suttogva beszélgettek. A közeli templom már az éjfélt harangozta szomorú hangjának üres kongásával. Sűrű köd ült a temető könnyből és fájdalomból épült köveire. A pár egymást ölelve ültek a pad hideg, időrágta deszkáin. Halkan beszélgettek, majd hirtelen csönd lett. A két vágytól fűtött ajak egyre közelebb került egymáshoz. Végül egybeolvadva, a szerelem izzó kemencéjében adták át magukat a mámortól izzó forró csókoknak. A fiú szíve őrült ritmusban dobogott. Majd végül egyszerre mondták ki a bűvös szót: „SZERETLEK”

Telten a hónapok, és boldogok voltak. Mig végül eljott a nap, mikor kerek egy éve lettek egymáséi. Sok jót és sok rosszat átvészelt a szerelmük. Megegyeztek, hogy ezt a jeles napot ott ünneplik a temetőben, ahol először csókolták meg egymást. A fiú egy vörös rózsával árta imádottját mert tudta, hogy ez a kedvenc virága. Várt, és csak várt. Végül megjött a lány. Arcát eltakarta az alkony fekete leple. Tekintete nem olyan volt mint régen. Arca komor lett. Csak állt, és bámult maga elé. A fiú adott volna neki egy üdvözlő puszit, amit egy alkalommal sem hagytak ki, és már szokássá vált közöttük, de a lány elfordította az arcát. A fiú ereiben megfagyott a vér. Nem tudta mire vélje eet a szokatlen viselkedést. A lány végül elmondta, hogy szíve már másért dobog...

A fiú csak ült. A lány már régen elment. A rózsa tövisei véresre szabdalták a tenyerét. Szemében megszületett fáradt könnycsepp végiggördült szomorú arcán. „ Millió kép, millió emlék, és nem elég millió év sem, hogy elfelejtselek. Miért kellett, hogy mind ez így történjen, miért sodródsz el messze tőlem?” Fájtak neki a szép szavak. Fájtak neki a régi emlékek. Eleredt az eső. A fiú térdre esett a fájdalomtól. Tekintetét az égre emelte, és beleüvöltötte az éjszakába: „MIÉRT?!” A vércseppek lassanként csepegtek le az ujjain. De ez már nem az ő vére. Ez már a szerelem vére melyet annyi időn át dédelgetett a lelkében, és annyi tervet szőtt vele kapcsolatban. De abban az órában nem csak a szerelem ért véget. A fiúban is meghalt valami.

A fiú azon az éjjelen mefogadta, hogy többé senkit nem fog szeretni, és senkinek a fülébe nem súgja szerelmes szavait.

Olvashatod mind...

Meghalnék érted

Szeretetet váltja az útálat,
Ha olyan is leszel mint egy vadállat,
Ne törodj beke a sorsodba,
Ne hidd el hogy holtan jobb volna.

Mert a gonoszság belülrol fakad,
Minden rosztól mentsed magad.

Mert jól tudod hogy nincs esélyed,
Ha a gyozelmet csakis reméled,
Tanuljál meg hinni a jóban,
Mert a földön a szeretet már múlandóban.

Meghalok én te helyetted,
Nem kell lehajtanod a fejed,
Tekints fel újra az égre,
Higgyjél megint, s újból végre.

Maradj ilyen mint amilyen most vagy,
És a gonoszság békénhagy,
Elkerül téged minden rosz,
És nem állit csapdát a gonosz.

Én meghalok de te éljél,
Mindig szeress, és reméljél,
Szeresd a szépet, szeresd a jót,
Szeress engem a múlandót.

Az életem egy égo fáklya,
Elobb-utóbb úgyis kialszik a lángja.

Mindig ügyelj minden percre,
Nézz fel az én keresztemre,
Lehet hogy most meghalok,
De szívedben újra feltámadok.



Nézz a szemembe

Nézz a szemembe,
e megyötört lélek-tükörbe.
Lelkem kínok közt szenved,
belül a gyulölet szennyez.

Lelkem mint egy pokol,
mindig csak roszra gondol.
Tépd ki szivem a helyébol,
Nem kell töb falat az élet kenyerobol.

Nézz bele a szemembe,
e meggyalázott lélektükörbe.
Ha rád gondolok folyik a könnyem,
itt hagyom az életem könnyen.

Megáll a szív e kis pokol,
utánam ezer démon lohol.

Megöllek téged, mert annyira szeretlek,
meghalok én is, az életem a kezedben,
meghalunk együtt a szerelemben,
megrohadunk együtt a pokol fenekében.



Viszonzatlan szerelem

Szép szemedbe néznem nem lehet,
de tekintetem más nem tehet.
Másé vagy én kedvesem,
ilyen ez a kínzo szerelem.



Amikor meghal a remény

Nem! Soha nem leszek a te szolgád!
Nem fogom viselni gyarló tetteid súlyát!
Holdvilágos éjszakán nem leszek szeretod,
Így kell lefogadnod, így kell beletörodj!

Te vetettél véget mindennek,
Te lettél gyilkosa szívemnek!
Te ölted ki belolem a szeretetet,
Te gyaláztad meg az életemet!

És én mégis szeretlek, mint testet a vér,
Nem hagytál nekem egy cseppnyi reményt!
Szeretném ha tudnád hogy csak miattad éltem,
Szerelmedre vágytam abban reménykedtem.

De már nem vagy szívem hordozója,
Kegyetlenül eljött at utolsó óra.
Párnámra lehajtom tébolyult fejem,
És csak remélem hogy valaki majd eltemet.

Kérlek gyere el a temetésemre,
tégy síromra virágot,
Mert örökre itt hagyom ezt a hozzád hasonló,
Gyarló világot!



Hiába való kuzdelem

Miért kell mindig kuzdenem,
miért nem kellek én neked,
szeretném érezni
ajkad édes csókjait.

Miért kell mindig szenvednem,
miért kell halálig kuzdenem,
mond, miért nem tudnál
egy kicsit is szeretni.

Kuzdök érted mint egy állat,
mert neked ennyi az árad,
mindent megteszek,
hogy egyszer veled lehessek.

Kérlek ne vedd el tolem,
ezeket a szép emlékeket,
kérlek csak annyit tegyél meg,
hogy soha el nem feledsz.

Könnyeim hiába folynak,
nem jön már többé szeb holnap,
nem tudom mit tegyek,
csak szeretni tudnálak.

Mostmár mindent megtettem,
de azt hiszem hiába szenvedtem,
ajkaid édes ízét,
soha nem érezhetem.



Köszönöm neked

Már nem kisér magány utamon,
Mert te velem vagy,
És felmelegíted jéggé fagyott lelkemet.

Veled boldog vagyok.
Mosolyod számomra olyan,
Mint a nyári éjszakán,
A csillagok ragyogása a kietlen égbolton.

Minden veled töltött pillanat olyan,
Mintha kiszabadulnék lelkem
Rideg börtönébol.

Szeretlek,
Mert benned megtaláltam,
Mit eddig kerestem,
A boldogságot,
És az igaz szerelmet.

Szinessé teszed szürke hétköznapjaim.

Köszönöm hogy vagy nekem,
Nélküled üres volna az életem.



Mikor mindennek vége szakad

Eljött újra a sötét éjj,
Minden élo nyugovora tér,
Csak az én szememre nem jön álom,
Egy penge mellett a halált várom.

Megnyugszik a pokol-elme,
Szív mélyére eltemetve,
Bús haranngok kongásával,
Meghalni az örök magánnyal.

Elporlad a szív mely nem szeretett,
Elborul az elme mely nem keresett,
Nem keresett igazságot,
Nem remélt már boldogságot.

Nézd most mind ez mennyit ér,
Mikor kifolyik az utolsó csepp vér,
Mire várjak mikor mindennek vége,
Könnyezek a fényképed nézve.

Lassan minden homályba vész,
Akármerre bárhova mész,
Gondolj arra aki szeretne,
Miattad van a szíve összetörve.

Ez a valaki én vagyok,
A világra csak fájdalmat hagyok,
Mely végso bucsut vesz mindentol,
ÉS így távolodom el az élettol.



Mennyit ér?

Mond mennyit ér az, aki életét adja
a jóért?
Mit érezhet, mikor lecsapja fejét
a hóhér?
Miért kell vége lennie minden
jónak?
Miért kell felolvadnia a
szerelem-hónak?

Mennyit ér a szív szerelme mely
velejéig romlott?
Hogyan törölheti le megáról a
fekete kormot?



Szeretlek

Szeretlek! Ugye tudod?
Már mondtam sokszor!
De nem elégszer!
A világ legszebb szavát nem lehet
elégszer mondani.
Vágyom ölelésedre, csókjaidra.
Soha ne jöjjön el az az óra,
mikor többé nem látlak.
A mi szerelmünk ne legyen múlandó.
Azt én nem engedem.
Veled boldog vagyok,
s érzem te is velem.
Vigyázok rád, mint a hold
a nyári éjszakán a csillagokra.
Forró ajkaid égessék fagyos lelkem.

Fájjon. Csak legyél velem.
Nélküled nem élném túl az életet.



Halálvágy

Gyere, Ölj meg! Megengedem!
Szerelmedre vágynom reménytelen.
Gyere, ontsd ki vérem,
És megmutatom neked a valódi énem.



Túl a halálon

Holdvolágos éjszakán,
Fehér boröd bársonyán,
Megcsillan a holdfény,
Közli, hogy nincs már több remény.

Nincsennek már szép szavak,
Itt van már az alkonyat,
Holt szeretod várva-vár,
Gyász éneknek hangja száll.

A felszáradt könnycseppek,
Arcodon már nem remélnek,
Elmúlt már a fájdalom,
Közöny ül az arcodon.

Holt lelkekne hajnalán,
Hu szeretod már ne várd,
Elvan már o tememtve,
Lenn van ményen a földben.

Egy virág sincs sírhalmán,
Töbé soha semmit nem vár,
sötét herceg eljött érte,
Meghalt végül a reménye.

A fájdalma már rég elmúlt,
Nem kisért többé a múlt,
Mert ott vagy már vele,
Életének szép szerelme.



Érzések halála


Már nem ébred fel,
a sürü magányból,
az elveszett lélek
torz akarata.
Húsába, már csak
a halálvágy vájta
üszkös, megkopott fémfogait.
Szeretne meghalni,
és felébredni végre,
ebbol a kegyetlen élet-álomból,
mely csak a lelkét húzza karóba,
a magány ódon kastélyának,
vérrel öntözött mezején.
Suru homályba vész,
e néma táj,
kietlen pusztaság a lélek,
ha nincs mi felmelegitse
a rideg szívet.
A szív gonoszsága
nem múlik el.
A fakó századok beleitatták
már kegyetlenségüket.
Már nincs értelme
várni a pillanatra.
Már nem tisztul meg soha,
ez a korcs emberi természet.
Csak a kegyetlen Vég
vethet véget,
ennek a vérfürdonek.
A szabadság érzése tovaszál,
a szív üres szeretetével.
elfelejt az ember szeretni,
és még magát is képes gyulölve,
a pokol fenekére vetni.
Torz, és gonosz gondolatok
marják szét a tudat,
parányi drágakövének vélt,
szennyes szerelmét.
Nem marad más csak a közöny,
beleivódva a szívbe, lélekbe, tudatba.
A bozongás lessz úrrá,
a hétköznapok emberi robot-roncsain.
A fásultság, és a szeretettelenség
fog véget vetni,
ennek a kiüresedett,
érdektelen emberi létnek.
Parányi, halovány szikrája
sem marad a boldogságnak.

Végso búcsút vegyél,
te balga ember az érzéseseidtol,
mert rajtad is erot vesz,
a közöny hideg rablánca,
és felemészti porba tiport életed,
minden szép pillanatát.



A feledés

A melankólia mámoritó tengerében,
elmerülve a végtelen bánatban,
beletörodve a sorsba,
érzem, rám már nem vár boldogság.
Lelkem halotti torán,
már csak az enyszet
járja érzéstelen, kiüresedett táncát.

Halott lelkem végtagjai
elüszkösödnek a kegyetlen
földi létben.
Már meghalni nem lehet,
mert közöny van a lélekben,
és nem hajt rá érzés,
hogy véhet vessek
szánalmas életemnek.

Lelkem üszkös végtagjai
úgy hajladoznak a bánat szelében,
mint magányos rózsaszál
a hatalmas viharban.



Meggyötürt lélek gondolatai

Ihlet órái elhagyják
sötét lelkem templomát.
Nincs bennem érzés,
mely alkotásra birná
tébolyült elmém.
Végül bennem is kihalt
a szép érzések világa.
Csak a bánat dzsinje ül
megalázott lelkem utcáin.
A pokol kénes illata
terjeng a levegoben.
Elhalnak a szép szavak,
nyugovóra tár a rideg lélek.
Érzéstelen üres szív,
mely mellkasomban
néha dobban egyet.
A meggyötört lélek
vágyik a szenvedésre.
Az önsanyargatás érzése
tart még benne
valamennyi szikrát.
Ez a tébolyult világ
csak még mélyebbre húzza
a sötét érzések kárhozatos tavába.
Mig végül fegyvert tagadván
véget vet szánalmas életének.



A vég kezdete

Nincs Több szenvedés,
nincs már újraébredés.
Lelkem lehajtja fejét,
nem emeli fel már elsorvadt kezét.

Véget ér az álomvilág,
nem követek el már hibát.
Nem fogok már szeretni,
az életnek értelmet keresni.

Elporlad a szív, urnába zárják,
Többé már sehova nem várják.
A lélek is elporlad.
A feledés tengerébe belefullad.

Ével múltán elfelednek,
szív mélyére eltemetnek,
Emlékem is egykor meghal,
A múlt tüze többé nem mar.


Búcsúvers


Szemeim a messzeségbe mélyednek,
de már nem látok ott semmit,
csak a vak üvességet.
Kinyujtom a kezem feléd,
de csak a magány mar belé.

Nélküled indulok el az útra,
ahonnan lehet nem térek vissza.
Lábaim meginognak,
majd elesem.
Kinyújtom a kezem feléd,
de csak a magány mar belé.

Felkelek, az árnyakba kapaszkodom,
már nem inognak erotlen lábaim.
Már repülök, szárnyalok.
Már nem nyújtom összevagdalt
kezeim feléd,
Már csak a megnyugvás
simogatja rideg ujjaim.


Többé már nem...

Megtört lelkem ködös árnya,
Bárcsak többé sosem fájna,
Harangoknak bús kongása,
Az erdonek hu magánya.

Elvesztem a végtelenben,
Eltévedtem a sötétben,
Érzéseim rég meghaltak,
Kuzdelemmel rég felhagytak.

Szeretni egyszer megtanultam,
De feledni sosem tudtam,
Gyötörtek az érzések,
Emésztettek a félelmek.

De nincs mostmár félelem,
Véget ért az életem,
Holt lelkeknek korhadt fája
Vak szememnek holt világa.

Saját vers

Többé már nem...

Megtört lelkem ködös árnya,
Bárcsak többé sosem fájna,
Harangoknak bús kongása,
Az erdonek hu magánya.

Elvesztem a végtelenben,
Eltévedtem a sötétben,
Érzéseim rég meghaltak,
Kuzdelemmel rég felhagytak.

Szeretni egyszer megtanultam,
De feledni sosem tudtam,
Gyötörtek az érzések,
Emésztettek a félelmek.

De nincs mostmár félelem,
Véget ért az életem,
Holt lelkeknek korhadt fája
Vak szememnek holt világa.

Tavasz van... havazik...

Alkalmi hangulatzene

Junkies - Maszk

Valóság, csalódás
Szívembe szúrt
sok hazugság
Lelkem mélyén
forró indulatok
Kiengedném, de nem tudom

Valami megszünt bennem
Elpusztult rég
Arcomon nem láthatod
De belül üvöltenék

Szintetikus lett az egész élet
Hatása alatt élsz
Százszor kértelek
Nem engedtél

Refr.:
Belül én már rég meghaltam
Csak a maszkom él
Belül én már rég meghaltam
Egy maszk nevet feléd

Hogyha egyszer embert ölnék
Nem érezném
Hogyha sírok, úgyse látod
Második én

Ilyenné tett ez a szemét élet
De a maszkom véd
Bárcsak gyermek lennék
Ártatlan lény

Refr.:
Belül én már rég meghaltam
Csak a maszkom él
Belül én már rég meghaltam
Egy maszk nevet feléd

Refr. (5x)


És ITT halgathatod meg...

Búcsúvers

Szemeim a messzeségbe mélyednek,
de már nem látok ott semmit,
csak a vak üvességet.
Kinyujtom a kezem feléd,
de csak a magány mar belé.

Nélküled indulok el az útra,
ahonnan lehet nem térek vissza.
Lábaim meginognak,
majd elesem.
Kinyújtom a kezem feléd,
de csak a magány mar belé.

Felkelek, az árnyakba kapaszkodom,
már nem inognak erőtlen lábaim.
Már repülök, szárnyalok.
Már nem nyújtom összevagdalt
kezeim feléd,
Már csak a megnyugvás
simogatja rideg ujjaim.

Melyik legyen???

Mondjátok melyik a legszebb halál... Vagy ha van más ötleted ird meg nyugodtan....

Nagyon szép

Tegnap Felfigyeltem egy gyönyörű szép számra a kedvenc előadómtól... Leirhatatlan érzések kerítenek a hatalmába mikor ezt halgatom:



Sopor Aeternus - Alone II



És ime a szöveg:

From childhood's hour I have not been as others
were - I have not seen as others saw - I could not
bring my passions from a comon spring. From the
same source I have not taken my sorrow; I could
not awaken my heart to joy at the same tone. And
all I lov'd I lov'd alone. Then - in my childhood
- in the dawn of a most stormy life was drawn from
every depth of good and ill the mystery which
binds me still: From the torrent, or the fountain,
from the red cliff of the mountain, from the sun
that `round me roll'd in it's autumn tint of gold
from the lightning in the sky as it pass'd me
flying by from the thunder and the storm, and the
cloud that took the form (when the rest of heaven
was blue) of a demon in my view.


Halgasd meg és véleményezd... :D Benned milyen érzést kelt eme zenei mű?

South Park Spectrum-X XD

Ime lekészült egy művem :D