"Csupán az ember, a mohó, a vad, A gonosz ember ne bántana csak!"

Juhász Gyula:

 A mizantróp

Én szeretem a hű teheneket,
Szemükben annyi mélabú eped.

És szeretem a fáradt lovakat,
Mikor a jászolnál boronganak.

És szeretem a víg kakast, ha szól,
Mikor gyöngy szürkül lila ég alól.

És szeretem a tücsköt, monoton
Gyászával nyárutói lombokon.

Csupán az ember, a mohó, a vad,
A gonosz ember ne bántana csak!

Nem tudom mi van velem az utóbbi 9-10 hónapban. Egyszerűen undorodom az emberektől. Ha emberek közé megyek, elfog a szorongás, mintha attól félnék, hogy valaki megtámad. Nem érzem jól magam emberek között. Kivétel mondjuk az igaz barátok, a párom, és néha a szüleim. Mondhatni, hogy az ismeretlen emberektől félek. Egyszerűen nem birok a közelükben lenni. Fesztiválozás. Érdekes téma. Rockmaraton is úgy nézett k,i hogy egész nap a sátorban vagy a sátor előtt voltam, azután este megnéztem 1-2 koncertet, majd mentem vissza a sátorba. Egyszerűen kerülöm az embereket. Ha mégis emberek közé tévednék, akkor is csak lesem őket, kerülök mindenféle szemkontaktust. Bulizás is abból áll, hogy inkább nézek ki a fejemből figyelem az embereket. Minden tekintet mintha ellenszenvesnek tűnne. Ezt nevezik mizantrópiának? Valószínű. Nem érzem magam biztonságban emberek között. Néha egyedül sem, főleg ha sétálok. Képes vagyok a hoszabbik úton végigmenni, csak azért, hogy ne találkozzak egyetlen emberrel sem. Ez nem mindig volt így. Volt mikor minden hétvégén be volt sózva a picsám, hogy "jujj koncert, pia, haverok, sok ember". Ma már nem nagyon tud izgatni. Inkább egy jó beszélgetés egy üveg bor mellett, vagy ilyesmi, csak ne menyjünk emberek közé. Undorodom a rám szegeződő tekintetektől, a "te meg má' hogy néző' ki" dumáktól. Bazz... Ha nem tetszik, nem kell rámnézni. Ennyi... Probléma megoldva. Emlékszem, régen akár provokálásból is képes voltam kiöltözni, de mára már nem igazán van kedvem. Nem szeretnél feltünő lenni vagy hogy mindenki engem nézzen. Szeretnék már évek óta valami jó együttest öszehozni. De nemtom mi lenne velem a szinpadon, egy koncerten, ahol mindenki minket néz. Nem tudok beilleszkedni a társadalomba. Egyszerűen mindig kilógok a sorból. Nem vagyok rá képes, hogy olyan legyek mint az a másik. De őszintén, ennek örülök. Nem akarok olyanná válni, mint amit utálok. Próbálok nem feltünő lenni, de ilyen külsével nagyon nehéz. Főleg, hogy már a hosszú fekete hajért is megnéznek, meg a bakancs miatt.

Egyszerűen nem érzem magam jól mutáns majmok között (mutáns majom - eszik, baszik, verekszik). Undorodom tőlük, szorongok köztük. Utálom, hogy mindenért kérdőre vonnak.... Nem tudom mi van velem.

"Ufók és istenek
Lehet, hogy nincsenek
De ha mégis, néha eljönnek, hogy nézzék
Hogy ez az ötmilliárd mutáns majom
Hogyan szagolja a saját mocska bűzét"